FANNI SZEMSZÖGÉBŐL

A lánykérésről – mint minden lánynak, nekem is élt egy tökéletes kép a fejemben már évekkel ezelőtt. A gyűrű kérdését nem bíztam a véletlenre, elég jelentős mennyiségű képet mutattam Zsoltinak az évek során, illetve a biztonság kedvéért azért a méretet is megmondtam neki (és persze Barbinak is Akinek ezúton is szeretném megköszönni, hogy miután nem érkezett meg a gyűrű a tervezett időpontra, lebeszélte Zsoltit egy ideiglenes gyűrű elkészíttetéséről.

A tökéletes pillanatot én arra az estére gondoltam amikor a szülinapomat a Bencze Birtokon töltöttük és már legalább két órája a csillagokat néztük. A csillagnézés után csalódottan és egy poloska csípéssel gazdagabban hajtottam le a fejemet. Annyira biztos voltam a lánykérésben, hogy még ruhát is elmentem vásárolni.

A lánykérés napján egyáltalán nem számítottam semmire, igaz, ugyanúgy a Bencze Birtokon voltunk. Zsolti ezen az estén is próbált engem invitálni csillagnézésre, de az előzőek miatt már semmi áron nem tudott rávenni. Azon a napon semmiben se könnyítettem meg dolgát, hiszen a vacsora után én úgy gondoltam, hogy beszélgetés közben még elfogyasztok egy nagy zacskó chipset és egy csomag gumicukrot – miközben Zsolti már a tökéletes pillanatra várva legalább egy órája szorongatta a gyűrűt – de a sajtos chipses ujjamra felhúzni mégsem a tökéletes pillanat. Miután befejeztem az éjféli menüt (és miközben a Zsolti által beavatott család ezalatt értetlenül várta a jelentkezésünket) végül akaratlanul is feldobtam a tökéletes végszót. Persze a kérdés után biztonság kedvéért megkérdeztem, hogy:

„Várj, ez most az, amire gondolok?”

Természetesen utána igent mondtam. 🙂

ZSOLTI SZEMSZÖGÉBŐL

Ahogy a lánykérés gondolata megfogalmazódott bennem, rögtön a következő dolog a gyűrű kérdése volt. Fanni félig elejtett, félig nagyon is direkt megjegyzéseiből ekkorra már viszonylag pontosan tudtam, hogy milyen színű, formájú és jellegű gyűrűk tetszenek neki és én milyen jegygyűrűt keressek. Sajnos ezt megtalálni már közel sem volt ilyen egyszerű, beszerezni pedig még ettől is bonyolultabb volt.

Sokat nehezített rajta, hogy az együttélés miatt csak a telefonomat dugdosva tudtam nézelődni – azt viszont csak utólag tudtam meg, hogy a közös IP-cím miatt Fanni telefonján ezalatt hetekig szinte csak jegygyűrűk reklámjai ugrottak fel. Pont emiatt még csak a gyűrű megrendelésénél jártam, amikor egy kirándulásunkon Fanni szinte biztosra vette, hogy a közös őszi csillagnézés valami másról is szól majd. Mivel erről ugye mit sem sejtettem, igazából nem is tudtam hova tenni az este végén a csalódottságát, igazán szépen látszott a Pegazus.

Szerencsére pár héttel később a gyűrű megérkezett és egy balatoni vacsora után így valódi volt a meglepetés. Ekkor már hiába hívtam Fannit csillagokat nézni, nem sok kedve volt hozzá. Cserébe mivel nem számított a lánykérésre, a szobában beszélgetve csak repült az idő. Én óvatosan előcsempésztem a gyűrű dobozát, hogy utána egy bő órán át izzadva szorongassam azt a kezemben, mialatt kétségbeesve próbáltam átvezetni a beszélgetés témáját valami személyesre. Annyira fókuszáltam, hogy szinte észre sem vettem, amikor Fanni tálcán kínálta a lehető legfrappánsabb mondatot:

Fanni: „Ugye együtt szeretnénk leélni az életünket?”
Zsolti: „Ezt szerettem volna én is megkérdezni tőled.”