FANNI SZEMSZÖGÉBŐL

A lánykérésről – mint minden lánynak, nekem is élt egy tökéletes kép a fejemben már évekkel ezelőtt. A gyűrű kérdését nem bíztam a véletlenre, elég jelentős mennyiségű képet mutattam Zsoltinak az évek során, illetve a biztonság kedvéért azért a méretet is megmondtam neki (és persze Barbinak is Akinek ezúton is szeretném megköszönni, hogy miután nem érkezett meg a gyűrű a tervezett időpontra, lebeszélte Zsoltit egy ideiglenes gyűrű elkészíttetéséről.

A tökéletes pillanatot én arra az estére gondoltam amikor a szülinapomat a Bencze Birtokon töltöttük és már legalább két órája a csillagokat néztük. A csillagnézés után csalódottan és egy poloska csípéssel gazdagabban hajtottam le a fejemet. Annyira biztos voltam a lánykérésben, hogy még ruhát is elmentem vásárolni.

A lánykérés napján egyáltalán nem számítottam semmire, igaz, ugyanúgy a Bencze Birtokon voltunk. Zsolti ezen az estén is próbált engem invitálni csillagnézésre, de az előzőek miatt már semmi áron nem tudott rávenni. Azon a napon semmiben se könnyítettem meg dolgát, hiszen a vacsora után én úgy gondoltam, hogy beszélgetés közben még elfogyasztok egy nagy zacskó chipset és egy csomag gumicukrot – miközben Zsolti már a tökéletes pillanatra várva legalább egy órája szorongatta a gyűrűt – de a sajtos chipses ujjamra felhúzni mégsem a tökéletes pillanat. Miután befejeztem az éjféli menüt (és miközben a Zsolti által beavatott család ezalatt értetlenül várta a jelentkezésünket) végül akaratlanul is feldobtam a tökéletes végszót. Persze a kérdés után biztonság kedvéért megkérdeztem, hogy:

„Várj, ez most az, amire gondolok?”

Természetesen utána igent mondtam. 🙂

ZSOLTI SZEMSZÖGÉBŐL

Ahogy a lánykérés gondolata megfogalmazódott bennem, rögtön a következő dolog a gyűrű kérdése volt. Fanni félig elejtett, félig nagyon is direkt megjegyzéseiből ekkorra már viszonylag pontosan tudtam, hogy milyen színű, formájú és jellegű gyűrűk tetszenek neki és én milyen jegygyűrűt keressek. Sajnos ezt megtalálni már közel sem volt ilyen egyszerű, beszerezni pedig még ettől is bonyolultabb volt.

Sokat nehezített rajta, hogy az együttélés miatt csak a telefonomat dugdosva tudtam nézelődni – azt viszont csak utólag tudtam meg, hogy a közös IP-cím miatt Fanni telefonján ezalatt hetekig szinte csak jegygyűrűk reklámjai ugrottak fel. Pont emiatt még csak a gyűrű megrendelésénél jártam, amikor egy kirándulásunkon Fanni szinte biztosra vette, hogy a közös őszi csillagnézés valami másról is szól majd. Mivel erről ugye mit sem sejtettem, igazából nem is tudtam hova tenni az este végén a csalódottságát, igazán szépen látszott a Pegazus.

Szerencsére pár héttel később a gyűrű megérkezett és egy balatoni vacsora után így valódi volt a meglepetés. Ekkor már hiába hívtam Fannit csillagokat nézni, nem sok kedve volt hozzá. Cserébe mivel nem számított a lánykérésre, a szobában beszélgetve csak repült az idő. Én óvatosan előcsempésztem a gyűrű dobozát, hogy utána egy bő órán át izzadva szorongassam azt a kezemben, mialatt kétségbeesve próbáltam átvezetni a beszélgetés témáját valami személyesre. Annyira fókuszáltam, hogy szinte észre sem vettem, amikor Fanni tálcán kínálta a lehető legfrappánsabb mondatot:

Fanni: „Ugye együtt szeretnénk leélni az életünket?”
Zsolti: „Ezt szerettem volna én is megkérdezni tőled.”

Az első közös kirándulásunk Szilvásváradra vezetett. Emlékszünk, hogy mennyire izgatottan vártuk – alig pár hónapja ismertük meg igazán egymást, természetesen szerettünk volna a másikra jó benyomást tenni.

Zsolti: Nem szerettem volna semmit a véletlenre bízni, mivel nem tudtam, hogy Fanni mit enne vagy inna szívesen, ezért az egyik bőröndöm csak különböző rágcsálnivalókkal és innivalókkal volt tele.

Fanni: egy másik bőröndje és táskája pedig két hétre való ruhával. Amit amikor megláttam, azt hittem, hogy elnéztem a dátumot és még több napra jöttünk…

Mesések voltak a vacsorák után a kastélyhotel parkjában tett séták, talán ezért is tűnt jó ötletnek, ha a Szalajka-völgyi vonatozás után hosszabb túrára is vállalkozunk. Na ezeket a kitérőket azóta is emlegetjük. Mondjuk úgy, hogy Fanni meg lett volna az Istállós-kői-barlang nélkül, de ekkor még nem sejtette, hogy a Millenniumi kilátóhoz vezető tanösvény lesz a kapcsolatunk első erőpróbája. A nulladik erőpróba Fanni első esti, még inkább éjféli aerobic bemutatója volt. A tanösvényt jelző 2 km-es tábla azóta is úgy gondoljuk, hogy csak valami félreértés lehetett – valószínűleg 2 km távolságban még csak a tanösvény indulópontja lehetett. Ugyanis legalább két és fél órát sétáltunk sportcipőben, víz nélkül, mire felértünk. (Azóta tudjuk, hogy Fanni a lakást sem hagyja el úgy, hogy nincs a táskájában víz.) Mondhatnánk, hogy a látvány kárpótolt minket, de szerintem a kilátóból készült kép mindent elmond. Fanni túrázási kedvét ott vesztettük el egy életre.

Az első találkozásunk még évekkel a valódi megismerkedésünk előtt volt. Zsolti az Ady Gálán volt beugró basszusgitáros, Fanni pedig dráma tagozatosként fellépő. A köztünk lévő 7 év korkülönbség miatt itt pár kedves mosolynál, gratulációnál és egy Facebook ismeretségnél többre még nem futotta. Az, hogy ki kit jelölt be, arról máig megoszlanak a vélemények.

Aztán eltelt pár év, és Fanni egy térdműtét kapcsán a kórházban újra összefutott Zsoltival.

Fanni: Az előkészítő folyosón találkozunk össze, amikor vittek be a műtőbe. A nyugtató miatt csak arra emlékszem, hogy mennyire megörültem, hogy látok egy ismerős arcot, és hogy össze-vissza locsogtam mindenfélét. A műtét után a kórterembe Zsolti hozott nekem egy doboz bonbont – ezt utána legalább 5 éven át őriztem.

Az egyik betegtárs már ekkor erősen sugallta Fanninak, hogy el kéne mélyíteni ezt az ismeretséget (egy esküvői fotóval garantáltan tartozunk neki), de ez még váratott magára egy kicsit. Bő fél évvel és néhány üzenettel később találkoztunk újra élőben.

Zsolti: Emlékszem, hogy milyen idegesen készültem erre a találkozóra. Próbáltam nyugtatni magam, hogy nincs ebben semmi extra, találkozunk, utána persze majd látjuk hogy mi lesz. De az az ideges érzés a gyomromnál csak nem akart elmúlni.

Sokszor reggeliztünk együtt, vártunk a belvárosban a másikra egy teával, beszélgettünk át éjszakákat, jártunk színházba vagy borkóstolókra – egyszer még közösen futni is elmentünk. Ezekben az első hónapokban ismertük és szerettük meg igazán a másikat.