Az első találkozásunk még évekkel a valódi megismerkedésünk előtt volt. Zsolti az Ady Gálán volt beugró basszusgitáros, Fanni pedig dráma tagozatosként fellépő. A köztünk lévő 7 év korkülönbség miatt itt pár kedves mosolynál, gratulációnál és egy Facebook ismeretségnél többre még nem futotta. Az, hogy ki kit jelölt be, arról máig megoszlanak a vélemények.
Aztán eltelt pár év, és Fanni egy térdműtét kapcsán a kórházban újra összefutott Zsoltival.
Fanni: Az előkészítő folyosón találkozunk össze, amikor vittek be a műtőbe. A nyugtató miatt csak arra emlékszem, hogy mennyire megörültem, hogy látok egy ismerős arcot, és hogy össze-vissza locsogtam mindenfélét. A műtét után a kórterembe Zsolti hozott nekem egy doboz bonbont – ezt utána legalább 5 éven át őriztem.
Az egyik betegtárs már ekkor erősen sugallta Fanninak, hogy el kéne mélyíteni ezt az ismeretséget (egy esküvői fotóval garantáltan tartozunk neki), de ez még váratott magára egy kicsit. Bő fél évvel és néhány üzenettel később találkoztunk újra élőben.
Zsolti: Emlékszem, hogy milyen idegesen készültem erre a találkozóra. Próbáltam nyugtatni magam, hogy nincs ebben semmi extra, találkozunk, utána persze majd látjuk hogy mi lesz. De az az ideges érzés a gyomromnál csak nem akart elmúlni.
Sokszor reggeliztünk együtt, vártunk a belvárosban a másikra egy teával, beszélgettünk át éjszakákat, jártunk színházba vagy borkóstolókra – egyszer még közösen futni is elmentünk. Ezekben az első hónapokban ismertük és szerettük meg igazán a másikat.
